Én és a Windows 10

Az Én Win 10-em

Az Én Win 10-em


Kincs, ami nincs

2015. augusztus 07. - MajdnemAraya

5_1.pngTöbb bejegyzésemben is említést tettem a Windows 10 új felületének, illetve alkalmazásainak testreszabhatóságáról, illetve annak korlátozottságáról. A power userek számára ez nyilván bosszantó, de ha jobban belegondolok, nem is biztos, hogy az ördögtől való ötlet.

Az első jelentős változás a korábbi rendszerekhez képest a Windows Update teljes átalakítása. A Gépház funkció megjelenése 8-as verzióban átvette a frissítéskezelői szerepet, de ha valaki egy kicsit is kotorászott a háttérben, a Vezérlőpultban elérhette a régi, megszokott felületet. Ez az opció most eltűnt és elsőre eléggé zavart. Aztán átgondoltam a dolgot és arra jutottam, hogy lehet, hogy a Microsoftnak van igaza.

Tovább

Telepítés

images.jpgMég valamikor 2015. januárjában csatlakoztam a Microsoft Windows Insider programhoz és egy "játszós" (értsd: régi, már nem használt) gépre, valamint egy virtuálisra is feltettem a Preview változatot.

Azt nem mondom, hogy naponta nézegettem és használtam az új rendszert, de két-három hetente azért elindítottam, letöltöttem az aktuális frissítéseket és figyeltem, hogy mi változik.

Mint a programban részt vevő, örömmel olvastam, hogy valószínűleg az elsők között leszek, aki a friss rendszert használatba vehetem, ráadásul ingyen. (A jogi, licencelési kérdésekbe most nem mennék bele, hogy kinek jár ingyen és kinek nem.)

A preview verzió ráadásul már jóval a július 29-i megjelenési dátum előtt frissítette magát a véglegesre, így picit több időm volt nézegetni a rendszert.

Tovább
süti beállítások módosítása